Gondolatok és érzelmek egy elveszített munkahely kapcsán.

 

A félresikeredett magánéletem, az egy személyben megtestesülő szerelem-barát-lelkitárs  elvesztése okozta fájdalmamat már kiírtam egy korábbi firkálmányomban, az más kérdés, hogy feldolgozni azóta sem sikerült. Megfogadtam, hogy akkor írok legközelebb, ha valami pozitív dolog történik. De soha nem mondd, hogy soha, így felindulásomban máris fogadalmat szegek! A közhelyes szólás, de sajnos megesik, hogy a baj nem jár egyedül. Hát nem! Most sem egyedül érkezett. Felháborodásom friss és üde, a türelmem és az erőm fogytán, na meg a gyógyszerem is egyre gyakrabban elgurul.

A mai napig volt egy munkahelyem. Nem éppen egy presztizs-díjra jelölhető cég, de fizetést adtak, olyan elviselhetőt, amiből feladhatom a feladandót és némi luxust is megengedhetek magamnak, mint pl. heti egy szolárium, torna, egyszer-egyszer fodrász.

 

Ha jellemrajzot akarok írni a helyről, akkor röviden: a társaság összetétele nem éppen homogén. Különböző beosztású, feladatkörű, nemű homo sapiensek egy légtérben, pontosan 8-an, plusz egy darab vezető beosztású egyed. Iroda és raktár egyben, egy ipari parkban, a világ vége táblánál, ahová a helyjáratos busz is csak ritkán ér oda.

Igyekezetem megtalálni mindenkivel a hangot. Eleinte két azonos beosztású kolléganővel egész jól együttműködtünk, de a nyelvköszörülésük egyre idegesítőbb lett. Amolyan pletykafészkekké váltak. Nem sok kedvem volt beszállni a pletyi-körbe, hamar ki is penderítettek a viber csoportjukból. Rosszul esett, de érdekes módon a többiek szemében azonnal felértékelődtem, legalábbis én így éltem meg.  

A legnagyobb probléma ezzel a kis közösséggel, ha már szólásoknál tartunk- hogy fejétől bűzlik a hal. És nagyon büdös tud lenni. Itt a hal feje a góré, aki nem kicsit hímsoviniszta. Előszeretettel hülyének nézi a nőket, a szakmáján kívül máshoz nem igazán van hozzáfűzni valója érdemben. Ha megszólal, akkor sem nagybetűvel, hanem ba..meggel kezdődik a mondat és pont helyett a f@..ommal zárul. Elég legyen annyi, hogy elvoltunk, de nem szimpatizáltunk túlzottan egymással. Aztán ahogy a kedélyállapotom romlott, egyre szótlanabb és befordulóbb lettem. Ő ezt érdektelenségnek vélte. Innentől azt hiszem eldöntötte a sorsomat, mármint hogy megszabadul tőlem.

Ami a munkámat illeti, lelki gyötrelmeim ellenére törekedtem hibátlanul, naprakészen elvégezni. Inkább több, mint kevesebb sikerrel. Azt nem foghatták rám, hogy szószátyárságommal akadályozom a többiek kibontakozását, vagy szabotálom a melót. Benne volt a levegőben, hogy lapátra kerülhetek, jött új munkaerő is. De minek? Majd az égből bepottyant egy Gyes-ről visszatérő, akivel senki nem számolt. Annyian lettünk, mint az oroszok.

Magától adódott a kérdés, hogy ki lesz felesleges, az ötödik kerék a kocsiban? Sajnos minden emberi számítás arra utalt, hogy ebből én fogok rosszul kijönni.

Aztán csak előrántotta a farbát és leszámolt velem. Hurrá. Remélem ez lesz élete legnagyobb diadala.

Szerdán a jól megérdemelt szabadságomat töltöttem (mindjárt kiderül miért is) este jött a füles, hogy nem lesz kirúgva senki. Reggel a legnagyobb nyugalommal időben berongyoltam, nekiláttam bokros teendőimnek, de délelőtt megzavartak, hivatalosan bekérettek a kerekasztalos irodába. Hoppácska! Azért tették, hogy kiteríthessék elém a végzést, miszerint a jövőben nem tartanak rám igényt! Na, akkor már azon sem kell agyalnom, mi a nyavalyát veszek fel a karácsonyi céges bulira. Közölték, most rögtön mehetek amerre látok. Én a hazamenetel mellett döntöttem, a Duna most nagyon hideg lenne.

De most örülhetnék is! Hiszen ezt megelőző napon szabadságom oka egy elég aggasztó egészségügyi problémám, melynek végére szerencsésen pont került. A mammográfiai eredményem nem éppen rózsásra sikeredett, több gócot is felfedezni vélt a masina, így ultrahang vizsgálatra zavartak, hogy az majd megmutatja a tutit, van daganat, nincs daganat!

Ha kicsit fanyar akarok lenni, ilyen gondolataim voltak, hogy nem lesz munkahelyem, de lesz rákom! Az elvesz-ad elv akkor is érvényesül?  Nem? A gordiuszi csomó hamar megoldódott, az ultrahang oké, semmi bajom, csak számos kisebb ciszta köszöni, de tök jól érzi magát mind a jobb, mind a ball mellemben. Feleslegesen riogattak és én meg rágtam a körmömet hetekig! Meg már végrendelkeztem is! Na, történt velem jó is, panaszra semmi okom!

De mégis sír a szám, mert már megint veszítettem! A munkámat, mert én olyan elvetemült vagyok, hogy a két kezem munkájából élek, szégyellhetném is a pofámat!

Ha eddig még nem kaptam volna eleget, akkor most tessék, még egy kudarc, nehogy már a hülyeleány elkönyvelje, hogy nincs ennél a gödörnél mélyebb, mert van.

Aztán lehet jönni a pozitív életszemlélettel, a jó bevonzásával, meg a szeretet és összefogás erejével!  Empatikus hívő ember vagyok! Naná, hogy bedőltem már én is nagy naivan a divatos és felkapott jól hangzó eszméknek! De az élet csakazértis, rövid időn belül másodszor megmutatta igazságtalan és könyörtelen arcát. Csak tudnám, hogy mi jöhet még! Lesz még rosszabb?

Megosztás a facebookon